Kérjük, támogassa adója 1%-ának felajánlásával a Magyar Robbantástechnikai Egyesületetet.

Adószámunk: 18113358-1-42

Köszönjük!

1% rendelkező nyilatkozat letölthető itt.

Robbantástechnika

Az ipari robbantástechnika nagyon szerteágazó területet foglal magába. Ebben a szekcióban azon technológiákkal, módszerekkel, eljárásokkal, tapasztalatokkal kapcsolatos cikkek kerülnek összegyűjtésre, amelyeket a tudásukat megosztani hajlandó kollegák készítenek és teszik közkinccsé.

Lukács László: ROBBANTÁSTECHNIKA A HAZAI KATONAI SZAKFOLYÓIRATOKBAN 1945–1990 KÖZÖTT I. RÉSZ

A tanulmány a hazai katonai robbantástechnika fejlődésének 1945 és 1990 közötti korszakába nyújt betekintést, a vizsgált időszak szakfolyóirataiban megjelent robbanóanyagokkal és azok iniciálásával foglalkozó cikkek, tanulmányok rövid áttekintésével. Az egyes témák végén a rájuk vonatkozó mai helyzet is bemutatásra kerül. Az anyag segítséget nyújthat a témával foglalkozó szakembereknek a saját kutatásukhoz szükséges források megismerésében. Az írással a szerző egybenemléket kíván állítani a robbantástechnika kutatásával, fejlesztésével, a robbantás oktatásával, a kiképzéssel és a gyakorlati munkák kivitelezésével abban a korban foglalkozó katonáknak, szakembereknek.

magyar

Szarvas Beáta: ÉPÍTMÉNYEK VÍZZEL TÖLTÖTT ROBBANTÁSOS BONTÁSÁNAK ELŐNYEI

A robbantástechnika számos felhasználási területtel bíró tudományág. A legismertebb katonai és bányászati alkalmazásokon túl, az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret hódít egyéb békés célú ipari feladatok megvalósításában, a szerves trágya terítésétől a gyümölcsfa ültetésen át egészen a fémek alakításáig. Ezen cikk célja a robbanóanyagok épületbontásban betöltött szerepére fókuszálva felhívni a figyelmet a vízben, mint robbantási közegben való robbantástechnika lehetőségére adott feltételek teljesülése mellett, és bemutatni az eljárásban rejlő előnyöket.

magyar

Lukács László - Szalay András: ROBBANTÁSTECHNIKA A HAZAI KATONAI SZAKFOLYÓIRATOKBAN 1945–1990 II. RÉSZ

A tanulmány a hazai katonai robbantástechnika fejlődésének 1945 és1990 közötti korszakába nyújt betekintést, a vizsgált időszak szakfolyóirataiban a robbantásos fémmegmunkálás témakörével foglalkozó cikkek, tanulmányok rövid áttekintésével. A robbantásos hegesztés, portömörítés és fémalakítás új technikái, technológiái az 1950-es évektől kezdődően hatalmas fejlődést eredményeztek, többek között a nagysebességű repülésben és a rakétatechnikában, valamint a villamos-, a gép- és a vegyiparban. A tanulmány végén a terület mai helyzete is bemutatásra kerül.

magyar

Silórendszer robbantása az UNILEVER Kft. Nyírbátori telephelyén

Az UNILEVER Kft. gyártási kapacitásának növelése érdekében a volt BUNGE Zrt. területén lévő létesítmények bontását végzi. A bontások során a magas és nagytömegű objektumok bontása robbantással történik. A robbantásos bontásnál az egyik legnagyobb kihívást az ú.n. vasbeton silórendszer (5x3 db egymásba épített siló és a 9 m x 9 m alapterületű kiszolgáló gépház) ledöntése jelentette.
A silók geometriai jellemzői:

  • magasság: 40 m,
  • átmérő: 5,0 m,
  • falvastagság: 0,15.

A gépház mérete: 9 m x 9 m,

magyar

Stemplug blasting application at EGAT-Mae Moh Lignite Mine: On-the-field Testing

A nagyfúrólyukas robbantási feladatok végrehajtása során keletkező szeizmikus rezgéseket és a túlméretezett robbanóanyag alkalmazásához kapcsolódó tanulmány.

magyar

Oldalak

Feliratkozás RSS - Robbantástechnika csatornájára